Virtual Coffee Talk #2
A Debrecen Business Service Centers Kerekasztal az üzleti szolgáltató szektor együttműködési plattformja, amely a Debrecenben jelen lévő üzleti szolgáltató központok között jött létre 3 évvel ezelőtt. A Kerekasztal célja, hogy a szektor, a város, illetve az oktatási intézmények egymás teljes értékű partnereivé váljanak és kölcsönösen segítsék egymást.
A Kerekasztal a pandémia ellenére is több virtuális eseményt rendezett meg és vitt sikerre az utóbbi egy évben.
Az együttműködésben résztvevő nagyvállalatok célul tűzték ki új oktatási útvonalak kialakítását a szektor számára. Az idei évben is egy különleges eseménnyel készülnek a Debreceni Egyetem hallgatóinak és a helyi fiataloknak.
2021. március 17-én, 16:00-tól megrendezésre kerülő, Coffee Talk programsorozat következő eseménye.
A második Virtual Coffee Talk, egy közvetlen beszélgetés a szektort érintő aktualitásokról, tervekről. Ez az alkalom azért is különleges, mert nemcsak az ágazat képviselőinek szemszögeiből nézve kaphatunk választ kérdéseinkre. A magyar nyelvű, online rendezvényen részt vesz Dr. Csatár Péter, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense, stratégiai és gazdasági dékán-helyettese is továbbá Póser Zoltán, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ ügyvezető igazgatója,. A Debrecen BSC Kerekasztal tagvállalatait Németi Emánuel ( BT ), Szoták Beáta ( DT-ITS ), Kovács Tamás ( Flowserve ) képviselik.
A beszélgetés során olyan aktualitásokra keressük együtt a választ, amelyek egy fiatal pályakezdőnek és tapasztalt munkavállalónak is érdekesek lehetnek. Például hogyan változtak meg a munkakörülmények a pandémia idején, és ehhez hogyan tudtak a különböző cégek alkalmazkodni.
A beszélgetés végén interaktív formában kérdéseket tehetnek fel az érdeklődők, vagy hozzászólhatnak a témákhoz.
A szervezők mindenképpen ajánlják ezt az ingyenes, online eseményt azoknak, akik szeretnének nemzetközi környezetben elhelyezkedni, akik követik a munkaerőpiac igényeit, törekednek a folyamatos fejlődésre, tudatos karrierépítésre, vagy csak kíváncsiak hogyan telik a mindennapi munkavégzés az érintett vállalatoknál, kifejezetten a megváltozott munkakörülmények terén.
AZ ESEMÉNY ELÉRHETŐ AZ ALÁBBI LINKEN: https://youtu.be/aEvTqfRvMC4
A Kerekasztalt jelenleg 9 debreceni cég alkotja ( 4iG, British Telecommunications, Deutsche Telekom IT Solutions, DIEHL Aviation, EPAM Systems, Flowserve, NI, Transcosmos, United Call Centers).
További információk az eseményről és a Kerekasztal tevékenységeiről a következő platformokon találhatóak: