Hírek

23 ápr
Történelmi (karika)túra a Science Caféban
Széchenyi és Kossuth karikatúrán – félreértések története történészszemmel címmel Velkey Ferenc, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet docense tart előadást a Science Caféban. A Tudományos Igazgatóság ismeretterjesztő sorozatának legújabb rendezvénye április 24-én, szerdán 17 órai kezdettel várja az érdeklődőket a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltban.
22 ápr
Családi Jégkarnevál 2024
Sport, játék, szórakozás – ez várta mindazokat, akik idén is ellátogattak a Családi Jégkarneválra, amelyet 9. alkalommal szervezett meg a Jégcsarnokban a Debreceni Egyetem dolgozói és családtagjai számára a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ (DEMEK) a Lelkierő Egyesülettel közösen az egyetemi családbarát program keretében. A szombati eseményen több mint ötszázan vettek részt.
22 ápr
Interaktív laborlátogatás
A kutatói munka gyakorlati tapasztalataival ismerkedhettek meg a DE Környezetanalitikai Kutatócsoport laboratóriumában, a Biomérnöki Tanszék fermentor parkjában, valamint az Immunológiai Intézetben tett látogatásuk során a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium diákjai. A középiskolások találkoztak a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány (GTIDEA) Kiválósági PhD Ösztöndíjasaival is, akiktől a kutatói pálya lehetőségeiről hallhattak.
22 ápr
A termékenységtudatosságról fiataloknak
Hogyan befolyásolja az életmód és az életkor a gyermekvállalást? Ez a központi témája a Debreceni Egyetemen tartott keddi rendezvénynek, melyen szülész-nőgyógyász, andrológus és személyi edző tart előadást és ad hasznos tanácsokat a fiataloknak. A debreceni esemény a Termékenységtudatosság hete elnevezésű országos kezdeményezés egyik programja.
22 ápr
Medikus Kupa: sport, barátságok, élmények
Debrecen adott otthont a hétvégén a négy magyarországi orvosképző intézmény közös sporteseményének, az 51. Medikus Kupának, melyen rekordot döntött a sportolók és a szurkolók létszáma is. A rendező Debreceni Egyetem férfi kosárlabdacsapata izgalmas meccsek után aranyérmet szerzett, valamint a röplabdás és focista hölgyek is a dobogó legfelső fokára állhattak fel.
22 ápr
Fókuszban a tudományos kapcsolatok
Új doktori iskola indításáról, valamint a szervezeti egységek 2024. évi működési és üzleti terveiről is döntött a Debreceni Egyetem Szenátusa. A testület áprilisi ülésén elfogadta a 2024/2025-ös tanév időbeosztását, valamint új szakok létesítéséről és indításáról is szavazott.
22 ápr
Javítani kell!
A Debreceni Egyetem kosár- és röplabdacsapata is hátrányba került a párharcban. A labdarúgók a listavezető otthonában maradtak alul, rangadót nyertek ugyanakkor a női röplabdázók és a kézilabdázók.
19 ápr
Tanári bál, várostörténet és sport az egyetemi lapban
Milyen témát járt körbe az Állam- és Jogtudományi Kar legutóbbi Lex Cafe előadása, mely karok hallgatói ünnepeltek együtt a tanári bálon, hogyan nyerte el mai formáját a Nagytemplom és a Református Kollégium között található Emlékkert és miként alakult a DEAC férfi röplabdacsapatának negyeddöntője a Pénzügyőr ellen – egyebek mellett ezekről is lehet olvasni az Egyetemi Élet új számában.
19 ápr
Folytatódik a párharc
A Debreceni Egyetem kosárlabdázói a továbbjutásért, a röplabdázók a bronzéremért küzdenek. Rangadó vár a labdarúgókra, valamint a futsalosokra. Nehéz megmérettetés előtt a kézisek és a floorballosok.
18 ápr
Rangos elismerést kapott a DE kutatója
Talentum-díjat kapott Matta Csaba, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának adjunktusa. A Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) a kitüntetéssel a kutató kiemelkedő tudományos tevékenységét ismerte el.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.